Fogápolás természetes módon
Már szinte elcsépelt mondás, hogy reggel és este mossunk fogat. Ez a legalapvetőbb a száj higiéniája szempontjából. A másik pedig, hogy egy évben két alkalommal ellenőriztessük fogaink épségét. A kis problémát sokkal könnyebb kezelni és elhárítani, mintha már súlyosabb a dolog.
Azonban, ha szeretnénk sokáig saját fogakkal rendelkezni, akkor ennél több a tennivalónk. Ezek csak néhány percet vesznek igénybe naponta, de ezt a kis időt rá kell áldozni.
Mindnyájan tudjuk, hogy beszélgetés, társalgás közben milyen fontos, hogy ápolt, szép fogakat lássunk. A szép fog szinte vonzza az ember tekintetét.
Nézzük sorjában a teendőket. Reggel ébredés után egy korty hidegen sajtolt olajjal két-három percig öblögessük a szánkat. Én a bio napraforgó olajat szeretem használni legjobban erre a célra. Ez a módszer méregtelenít, az éjszaka lerakódott plakkot eltávolítja, valamint a száj nyálkahártyáján keresztül az olajból vitaminok szívódnak fel. Edzi az ínyt is. Ezután jöhet a fogmosás.
A fogmosás, de mivel?
Ez egy igen fontos kérdés. A legfontosabb. Azok a fogkrémek, amelyeket általában lehet vásárolni minden üzletben nem felelnek meg fogaink ápolására.
Ezeknek a fogkrémeknek a jelentős része olyan vegyi anyagokat tartalmaz, amelyek károsak egészségi szempontból. Tartalmaznak állományjavítót, sűrítőanyagot, illatosítót, színező és tartósítószereket, habzóanyagot, amelyek lenyelve allergiát és egyéb betegségeket okozhatnak.
Ma már több féle növényi, bio, vegyi anyagoktól mentes fogkrém kapható elérhető áron.
Bio boltokban, vagy gyógynövény boltokban vásárolhatóak. Mindig olvassuk el a fogkrémek összetevőit. Vásároljunk tudatosan mindent, még a fogkrémet is. Fogkefénk szőre ne legyen kemény. A kemény szőr idővel kikezdi az ínyt és ráadásul nem is elég hajlékony. Soft fogkefét ajánlok, ami puha és mégis kifogástalanul tisztít megfelelő fogkrémmel.
Fontos a fogselyem használata. Legfőképpen este fogmosás előtt, hogy a fogközök, ahová a fogkefe nem ér el, ott is éjszakára letisztítsuk ezeket a helyeket.
Szódabikarbóna
Egy héten egy-két alkalommal a fogkrémre szórjunk kevés szódabikarbónát, ez nagyon szépen fehéríti a fogakat. Időnként ugyanezt tehetjük jó minőségű (lehetőleg gyógyszertári) sóval is.
Ha gyulladás, vagy egyéb problémánk van, ezüst kolloiddal, vagy nano silverrel öblögessük a szánkat, többször is naponta. Ez hatékony szer a baktériumokkal és vírusokkal szemben. A grapefruitmag-kivonat is igen kiváló probléma esetén.